„Mindannyian Gogol köpönyegéből bújtunk elő.”
Dosztojevszkij
Dr. Bognár Ferenc nyugalmazott középiskolai tanár, egyetemi adjunktus, könyvtáros úr 2024. január 24-től február 21-ig öt héten keresztül minden szerdán előadást tartott Intézményünk könyvtárban a 11. A osztály tanulói számára a klasszikus orosz irodalom kiemelkedő szerzőinek egy-egy művéről. A Puskin, Gogol, Dosztojevszkij, Tolsztoj és Csehov alkotásit feldolgozó előadás-sorozat célja a tananyaghoz tartozó ismeretek megerősítése és bővítése volt. A program kérdéskörei számos gondolatot indíthattak el a jelenlévőkben; hozzájárultak a diákok személyiségének fejlődéséhez, a világ és az emberek megismeréséhez. Szeretettel ajánljuk a bemutatókról készült rövid összegzést az irodalom iránt érdeklődőknek! Köszönjük előadónknak a kitartó és lelkes szakmai munkát, illetve Iskolánknak a lehetőséget, a szervezést és a megvalósítást!
Puskin Anyeginnek, az orosz Faustnak az alakjában érzékelteti az individuális gondolkodás kiüresedését. Igaz, hogy a polgári pozíció vélt mindenhatóságát már az angol romantika is megkérdőjelezte, ám az orosz klasszika első rangú képviselője túllépve az általános és kiutat nem mutató kiábránduláson nem mondott le a kultúra képviseletéről. Tatjana személyében – poétikailag pedig a mű fölé magasodó líraiságban – érzékelteti az alkotó, hogy az csak az ideális orosz nő által képviselt hagyomány elfogadásában valósulhat meg.
A szellemi szabadság körét ábrázoló Puskinhoz kapcsolódva az emberi teljesség jegyében – mintegy az ortodoxia mellett eleget téve az egyetemesség, a katolikusság igényének – Gogol a civilizációs értékek meglétével, illetve hiányával foglalkozik. Feladatának kifogástalan ellátására őt az arisztokratikus felelősségvállalásról, az államalapításról és birodalomalkotásról lemondó, ugyanakkor a szellemi-kulturális szempont elsőbbségének tudatában ortodoxiáját föl nem adó ukrán nemzetből származása teszi alkalmassá. Álláspontjának tisztaságát az emberlétet megalapozó igazsághoz ragaszkodása biztosítja. A holt lelkeket bemutató szatirikus életművében (így A köpönyeg című elbeszélésében is) a szentimentális lázadás által előtérbe tolt közönségesség térnyerését ostorozza.
Dosztojevszkij a humanista eszme bűvkörébe kerülő, és annak áldozatává váló Raszkolnyikov sorsát mutatja be az életmű csúcsát képező Bűn és bűnhődés című regényében. A megengedhetetlen tettet elkövető, a gyilkosságot végrehajtó fiatal diák kegyetlen pokoljárása során tapasztalja meg autonómiájának a lét nem hiteles voltában, a gyakorlatban húzódó határait, illetve bűnét a családjáért hozott áldozatát alázatosan vállaló Szonyának a minden észszerűségen túl lévő, de egyben személyisége épségét megtartó szeretetében, az általa képviselt eleven hagyomány elfogadásában ismeri el.
Közismert, hogy Tolsztoj Ivan Iljics halála című elbeszélése inspirálóan hatott Heidegger antropológiai nézeteire. Ám érdemes megjegyezni, hogy míg a nyugati gondolkodó a lét zárójelbe tételének szükségességére következtet, addig az ortodox kultúra képviselője a létfelejtés állapotában rekedt világot ábrázolva saját életének kisiklásáért Ivan Iljicsre hárítja a felelősséget. Kétségtelen, történik – talán nem is jelentéktelen – változás Ivan Iljics életében, ám számunkra a főhős szenvedései mégsem megvilágosodása képzetét keltik. A történések hátterében sokkal inkább az individuális gondolkodáshoz való makacs ragaszkodás miatt az elrekesztett személy megtestesülésének hiányával találkozunk, s ennek következtében sajnálatosan az irgalmatlan fájdalom rémképével kerülünk szembe Ivan Iljics életének – lehangoló módon általánosítható – értelmeként.
A tehetségét vicclapokban – ahogy fanyar öniróniával ő maga mondja – elfecsérlő Csehov modernitását az elődök által sarokkőnek tekintett humanista látásmód „elsikálása” jelzi. Az író lemond az életet átfogó nagy mű megalkotásáról is, hiszen a modern polgári világban nem talál szilárd, egyetemes érvényűnek tekinthető, az életben az eligazodást biztosító szellemi támpontot. De a közönségesség mocsarában fuldokoló, onnét kiutat nem találó, ám mégis egy jobb és szebb világ után sóvárgó „hősök” vágya jelzi, hogy az író – az ortodox hagyomány szellemében – ragaszkodik az emberlét kulturális beágyazódásának valóságához. Érett drámáiban – például a Sirályban – az individuális szemlélet elhagyásának jeleként a drámai dialógusokat – a cselekmény bonyolódásával együtt – észrevétlenül monológokká – illetve történés nélkülivé – légiesíti, megszüntetve ezzel a dráma lételemét, a dialógust (és a cselekvést), s így magát a műfajt is, miközben varázslatos módon a műbe emelt líraisággal nem engedi meg a hősök végletes magányba süppedését. Ez a Csehov által megoldott, igaz, nyitott léthelyzet komoly gondot okoz mind a mai napig az emberi szabadságot mindenek elé helyező értelmezések számára.
Szervezők: Tarkó Gábor igazgató, Molnár Nikoletta oktató
Szöveg: dr. Bognár Ferenc előadó, Molnár Nikoletta oktató
Fotó: Baráth Zsolt iskolaőr
További cikkek
Advent 2024
NAK Pályaorientációs Nap 2024
