Rólunk mondták

„Mindig azon gondolkodom, hogyan lehetne még gyorsabban megszüntetni a vidéki élet hátrányait. Mezőhegyesen teljesen újjáépítjük az iskolát, így modern környezetben tanulhatnak a diákok. Azt hiszem, a vidéki oktatási infrastruktúra fejlesztése az egyik legfontosabb ügy.”

Lázár János

kormánybiztos, Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.

„Az iskola hosszú távú befektetés a jövőnkbe, és Mezőhegyesen minden lehetőség adott ahhoz, hogy vonzóvá tegyük a gyerekek számára a mezőgazdasági képzéseket. Nagy eredményként tartom számon azt a szakanyagot, amelyet a termelési vezetők és az iskolavezetés állítottak össze a termelés és az oktatás szinkronba hozataláról.

A kezdeményezések egyediek, előremutatóak.”

Kovács Norbert

vezérigazgató, Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.

„A megállapodott képzési struktúra, a biztos fenntartói háttér és a most megvalósuló, történelmi léptékű fejlesztések nagyban hozzájárulnak az intézmény szakmai sikereihez. Ugyanakkor nekünk nem az iskola neve, falai, a tankönyvek, az új oktatási eszközök és gépek, a képzési kínálat, az ösztöndíjak mértéke, vagy a tanulmányi versenyeken elért eredmények a legfontosabbak. Szeretném, ha éreznétek, hogy következhet akármilyen változás, ebben az iskolában mindig a tanulók, a gyerekek lesznek a legfontosabbak.”

Tarkó Gábor

 igazgató

„Szabályok és munka nélkül nincs eredmény. Nálunk a legújabb innovációkat ismerheted meg, ugyanakkor a kellő szigor mellett vidám és élettel teli mindennapok várnak.”

Magyar Tibor

gyakorlati oktatásvezető

„Magyarórákon az első pillanattól kezdve a készségek, képességek folyamatos fejlesztésével arra törekszünk, hogy közös munkánk eredményeként mindenki sikeres vizsgákkal zárja az iskolánkban töltött éveit, és a hétköznapi életben is használható tudást kapjon. Azért dolgozunk minden nap, hogy segítségünkkel mindenki megtalálja a saját útját, és elérje a kitűzött céljait.”

Molnár Nikoletta

oktató

„Kedves Iskolám! Köszönök mindent! Köszönöm, hogy ilyen színvonalas képzésben vehettem részt! Két szakmával a kezemben (Lovász, Belovagló) rögtön el tudtam helyezkedni, mégpedig a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaságnál. Csikók betanításával foglalkozom. Külön kiemelném a Belovagló képzést, hiszen nem más volt az oktatóm, mint az ország egyik legnagyobb lovasa, Sovák Péter. A magam és volt diáktársaim nevében mondhatom, hogy ha pályaválasztás előtt állsz, csak gondolj Mezőhegyesre!”

Czene Patrícia

belovagló

„Középiskolai tanulmányaimat 2017-ben fejeztem be az intézményben. Rendészeti ágazat, fegyveres szervek és vagyonvédelem szakirányú osztályba jártam, ahol tudatosan tudtam készülni a jövőbeli pályámra. Tanáraimmal nagyon jó kapcsolatot építettem ki, minden téren támogattak, amely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy tanulmányaimat a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán folytathassam bűnügyi nyomozói szakirányon. Jelenleg már végzés előtt álló hallgató vagyok. Az osztály speciális tantervének köszönhetően már középiskolásként olyan szakirányú tárgyakat tanulhattam, amelyek később, egyetemi éveim elején óriási segítséget nyújtottak. Az iskola a különböző tanórán kívüli foglalkozások terén is élen járt: számos tanulmányi és versenyzési lehetőséget biztosított tanulóinak, a résztvevők teljesítményét pedig mindig bőkezűen honorálta. Ha szeretnél jó közösségben, kiváló és segítőkész oktatóktól tanulni, vagy sok egyéb, iskolán kívüli tevékenységben megmutatni tudásod, a Mezőhegyesi Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium kiváló választás!”

Dobó Judit

egyetemi hallgató, az iskola volt diákja

„Azért választottam ezt az iskolát, mert kiskorom óta érdekelnek a lovak, és úgy érzem itt mindent meg tudok tanulni, ami velük kapcsolatos. Itt minden más – a reggeli séta az iskolába a platánok árnyékában, a barátok és a remek társaság, az otthonos kollégium számomra nagyon jó élményeket adtak és fognak is adni. A „Varnyúavató”, az itt nyert torta elfogyasztása, a tesiórák, a közös délutáni programok, a versenyek, a kirándulások mind-mind felejthetetlen emlékek maradnak! ”

Lestyan Laura

lovász tanuló

„Iskolánk törekszik arra, hogy minden gyerek jól érezze magát nálunk és megkapja a számára szükséges segítséget a saját fejlődési ütemében, hogy a legjobb eredményt érje el. Szeretetteljes bánásmóddal fordulunk tanítványaink felé, családias hangulatot alakítunk ki, melynek alapja a bizalom.”

Nyegru Edit Ildikó

oktató, nyelvtanár

„Nálunk szívesen ismerkednek egymással, tanulnak és szórakoznak együtt a diákok. Az iskolai rendezvények maradandó élményt jelentenek mindannyiunk számára.”

Dr. Bagi Krisztina

oktató, a diákönkormányzatot segítő tanár

„Ha olyan iskolába szeretnél járni, ahol mindenki tudja a nevedet és odafigyel Rád, válassz bennünket!”

Benkő Anita

iskolatitkár

„Ha mindig minden változik és semmi sem állandó, mi adja a kontinuitást, a folyamatosságot? Mitől nevezhetjük a mezőhegyesi iskolát 110 évesnek? A hagyományok tisztelete, a hely szellemisége, az oktatásban alkalmazott – pedagógus generációkon át örökített – módszerek, a közös célok, a korszakoktól független erkölcsi normák és értékek összessége határoz meg bennünket.”

Tarkó Gábor

az igazgató tanévnyitó ünnepségen elhangzott beszédéből

„2012-től 2018-ig voltam az iskola tanulója, a hat év alatt érettségit szereztem belügyi rendészeti szakon, valamint mezőgazdasági gépész szakmát, amelynek hasznát veszem jelenleg is. Mezőhegyesen élek, a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányságon dolgozom, e mellett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán tanulok közlekedésrendészeti szakon. Az iskola épített és természetes környezete otthonos körülményeket biztosított a napi tanuláshoz, tanáraink megfelelően felkészítettek az érettségi és szakmai vizsgákra, a hétköznapi kérdésekben is mindig segítőkészen álltak rendelkezésünkre.”

Lipták Ádám István

az iskola „Kozma-órával” kitüntetett kiváló diákja

„Mezőhegyesen úgy emelik 21. századi szintre a szakképzést, hogy közben a hagyományokat és a múltat is tisztelik. Ennek egyik biztos jele, hogy az iskola törődik a nyugdíjasaival, mindig meghívást kapunk a rendezvényekre. Az iskolavezetés és a fiatalabb kollégák számítanak a tapasztalatunkra, véleményünkre. Csodáljuk az intézmény székhelyén az épületállományban, infrastruktúrában, taneszközökben zajló, soha nem látott fejlesztéseket. Az oktatók folyamatosan magas színvonalon tanítják a diákokat, ezt bizonyítják a versenyeken elért kiváló eredmények is.”

Tarkó Mihály Miklósné

aranydiplomás nyugalmazott tanár, az iskola korábbi igazgatóhelyettese

„Azért jöttem ebbe az iskolába, mert imádom a lovakat és szeretném őket közelebbről megismerni. Kifejezetten jól érzem magam Mezőhegyesen, bár jelenleg a vírushelyzet akadályozza, hogy személyesen vegyek részt a foglalkozásokon. Nagyon kedvesek a tanárok és jó a társaság is. Nektek is csak ajánlani tudom, hogy ide gyertek! Ha jó csapatba szeretnétek kerülni, válasszátok bátran a Ménesbirtok iskoláját!”

Szalai Katalin

 lovász tanuló

„Iskolánk tanulói bármikor bizalommal fordulhatnak hozzám: nemcsak a legmodernebb technikával ismerkedhetnek meg nálunk, hanem a hatékony és gyors ügyintézés is biztosított számukra.”

Ertmanné Sepsik Andrea

adminisztrátor

„Azok a diákok, akik azon gondolkoznak, hogy Mezőhegyesre jöjjenek tanulni, véleményem szerint jól fognak dönteni, ha intézményünket választják. A környékben nincs másik olyan középfokú intézmény, amely szakmailag és infrastrukturálisan ilyen intenzíven fejlődne, és ennyi tudást, gyakorlatot adna a fejlődni, tanulni vágyónak. Nem beszélve a gyönyörű és hagyományokat felelevenítő környezetről és a kiváló közösségről, amely minden ide érkezőt szívesen fogad be.”

Fekete Krisztina

oktató

„Mindazoknak ajánlom ezt az iskolát, akik szeretik a mezőgazdaságot, az állatokat. A diákok a híres lovas képzések miatt az ország minden pontjáról járnak ide. Az oktatók és a kollégiumi nevelők sok színes programmal dobják fel mindennapjainkat, nagyon jó fejek és igazán segítőkészek. Alig várjuk, hogy befejeződjön az iskola felújítása és birtokba vehessük az új épületeket! Ha szeretnél egy szuper csapat tagja lenni és te is szereted az állatokat vagy szeretnél mezőgazdasággal foglalkozni, akkor itt a helyed. Gyere a Mezőhegyesi Technikumba és tanulj velünk!”

Balogh-Szabó Hanna

 mezőgazdasági technikus tanuló

 „Azért szeretek ebbe az iskolába járni, mert a kellő szigor megvan, de nagyon rendes minden egyes tanár, kivétel nélkül, és ésszerű keretek között lehet hülyéskedni is velük. A szakmai gyakorlatok nagyon jó hangulatban és érdekesen szoktak eltelni. Ha bármi kérdésünk van az adott anyaggal kapcsolatban, vagy valamit nem értünk esetleg, nyugodtan fordulhatunk a tanárainkhoz, mert mindenre találnak megoldást. A gyakorlatokon a kellő tananyag elsajátítása után mindig jut idő más dolgokra is, például traktorokkal foglalkozni, tanulmányi kirándulásokon résztvenni. Csak ajánlani tudom ezt az iskolát, ha valaki egy jó társaságban szeretne tanulni.”

Lakatos Bence Árpád

mezőgazdasági gépésztechnikus tanuló

„Azért szeretek ebbe az iskolába járni, mert egy nagy családot alkotunk. Ha gondunk akad, akkor bárkihez lehet fordulni, tanárhoz vagy éppen diáktársainkhoz. Örülünk, hogy olyan iskolánk van, ahol a tanár-diák kapcsolat szinte már baráti, és lehet viccelődni. Nagyon jó hangulatban telnek az órák minden nap. A gyakorlati órák nagyon érdekesek, ez nem véletlen, hiszen a legjobb tanárokat kaptuk meg. Az életre nevelnek, felkészítenek minket a váratlan helyzetekre is, ha esetleg történik valami. Ha gondunk akad, nyugodt szívvel hívjuk vagy keressük őket. Minden nap nevetünk egy jót, de a követelmények adottak, amiket persze teljesíteni is kell. Ebben az iskolában lehet csak igazán elsajátítani a szakmát!”

Koska Koppány

mezőgazdasági gépésztechnikus tanuló

„Azoknak a gyerekeknek ajánlom az iskolát, akiknek céljuk, hogy a választott szakmájukban eredményesek és elhivatottak legyenek.”

Id. Csajó Attila

kollégiumi nevelőtanár

„Volt néhány ötös matematika érettségi, és egy emelt szintű is, aki négyest ért el. Volt néhány tündéri diáknap, ahol például túszul ejtették a tanári kar egy részét, és az igazgató kihívta a rendőrséget, túsztárgyalás céljából, és amíg ez történt, a diákok „ellopták” a rendőrautót. Végül, amíg az igazgató énekelt, a tanárok kiszabadították magukat. A tanári kar minden tagja az én harminckét évem alatt megértő és segítőkész volt. A szépséges környezet, a régi fényét most visszanyerő műemlék épületek és az új létesítmények teszik fel a koronát a Mezőhegyesi Technikumra.”

Benczik Ferencné

nyugalmazott tanár

„Az iskolánkat azért ajánlom, mert kiváló lehetőséget biztosít a környékbeli falvak, városok gyermekei számára a hasznos és színvonalas ismeretszerzés elsajátítására a mezőgazdaság területén. Kiemelkedő az iskola ösztöndíjrendszere, a kollégiumi ellátás családias, gyermekcentrikus.”

Kószó Ferencné

kollégiumi nevelőtanár

„Iskolánkat szerintem azért érdemes választani, mert itt a tanulók használható, életképes tudást kapnak.”

Mráz Tamás

az intézmény korábbi oktatója

„A tanulóinknak megpróbálom jövőjük pozitív oldalát bemutatni, és a tanórákkal, sporttal hozzájárulni kiteljesedésükhöz.”

Perity Endre

oktató, vívóedző

„Mezőhegyes adottságai különlegesek az oktatás szempontjából. Iskolánk élvezi a Ménesbirtok teljes támogatását, mely a megfelelő létszámú lóval, eszközökkel, lovas pályákkal, felszerelt kovácsműhellyel, valamint egy gyönyörű fedeles lovardával járul hozzá sok egyéb mellett a lovas szakmai képzések sikeréhez. Nem csupán a lovas képzés nívója megfelelő, a mezőgazdasági technikusok és a mezőgépészek képzéséhez is kiemelkedő színvonalú gyakorlati helyet biztosít az intézmény. A képzések gyakorlati jellegűek, a tanulók igényes külső és belső környezetben, magasan képzett oktatóktól sajátíthatják el ismereteiket.”

Sándor Zoltánné

oktató, az iskola korábbi igazgatóhelyettese

„Nagy szeretettel és hálával gondolok a mezőhegyesi szakképző iskolában eltöltött évekre. Először 1966-ban ipari tanulóként léptem át az Iskola kapuját, majd 1994-ben másodszorra, amikor megvalósult gyermekkori álmom, és tanár lehettem. A lehetőségek tárháza tárult fel előttem, 15 aktív tanítási évet sok munkával, sok lelkesedéssel, sikerekkel, nehézségekkel éltem meg. Szeretettel gondolok a volt tanítványokra, az iskolai környezetre. Segítségemmel sok tanulólány szerzett ruhaipari szakképesítést, ruhagyártó, nőiruha-készítő, női szabó és varrómunkás szakmában. Több oktatási formát megismertünk, egy jó hangulatú tantestületben és szakmai munkaközösségben, eredményesen dolgozhattunk. A közösségi élet a diákság és a munkatársak körében is rendkívül színes, élményteli volt. 2009 óta nyugdíjasként sokszor visszajártam az iskolába, szeretettel fogadtak a volt kollégák, gyakorlati oktatók, iskolai munkatársak, az iskola vezetői. Úgy érzem, mindig hazajövök.”

Sárándiné Szász Veronika

 nyugalmazott szakmai elméleti tanár

„Középiskolai tanulmányaimat 2020-ban fejeztem be az iskolában közszolgálati ügyintéző szakgimnáziumi képzésben. Segítőkész, megértő és kedves a tanári kar, rájuk mindig lehet számítani. Sűrűn vannak szabadidős programok és kirándulások is. Végig jól éreztem magam a tanulóéveim alatt.”

Krébesz Cintia

az iskola volt diákja

„Iskolánk hamarosan a térség egyik legkorszerűbb, legmodernebb technikával felszerelt képzőhelyévé válik. Az itt tanuló diákok kiváló és versenyképes tudást kapnak.”

Szabó Anna Mária

 kollégiumi nevelőtanár

„Tanítványaink az iskolánkban eltöltött évek alatt olyan szakmai tudást szereznek, amelyet a későbbiekben is tudnak használni.”

Ternai-Korompai Stella

oktató

„Ha érdekel a mezőgazdaság, szeretnél új ismereteket, technológiákat elsajátítani, akkor a mi iskolánkat érdemes választanod!”

Törőcsik Tibor

oktató

„Válaszd az iskolánkat, ha szeretnél egy dinamikusan fejlődő, de mégis családias hangulatú iskolában tanulni!”

Varga Tibor

oktató, nyelvtanár

Fotónkon: Szabó Szávitri lovász tanuló (Szabó István felvétele)

https://ledepartement66.fr/wp-content/slot-gacor-terbaru-hari-ini-2022/ http://ind.unitru.edu.pe/judi-game-slot-gacor-2022-terpercaya/ https://tech.ui.edu.ng/includes/ https://tech.ui.edu.ng/misc/ https://sztanna-szany.edu.hu/slot-terbaik-dan-terpercaya-no-1/ https://sztanna-szany.edu.hu/link-daftar-slot-gacor-2022/ https://goganfaiskola.edu.hu/rajavigor-login-toto-slot-gacor-terpercaya/ https://goganfaiskola.edu.hu/daftar-11-situs-slot-gacor-terpercaya/ https://goganfaiskola.edu.hu/21-daftar-situs-judi-slot-gacor-terpercaya/ https://goganfaiskola.edu.hu/15-link-situs-slot-gacor-terbaru-2022/ https://tmihaly-bp18.edu.hu/slot-gacor-deposit-dana-5000/ https://tmihaly-bp18.edu.hu/wp-includes/block-patterns/ https://szechenyi-polgardi.edu.hu/daftar-13-situs-slot-gacor-2022/ https://fekete-bp10.edu.hu/situs-judi-slot-deposit-ovo-5000/ https://fekete-bp10.edu.hu/wp-includes/block-patterns/ https://lisansaday.ticaret.edu.tr/wp-includes/sbobet/ https://szechenyi-polgardi.edu.hu/wp-content/daftar-13-situs-judi-slot-gacor-2022/ https://szechenyi-polgardi.edu.hu/daftar-13-situs-slot-gacor-2022/ https://fekete-bp10.edu.hu/situs-judi-slot-deposit-ovo-5000/ https://fekete-bp10.edu.hu/wp-includes/block-patterns/ https://tmihaly-bp18.edu.hu/wp-content/daftar-slot-online-gacor/ https://szechenyi-polgardi.edu.hu/link-slot-gacor-2022/ https://tmihaly-bp18.edu.hu/wp-includes/situs-slot-gacor-2022-terpercaya/ http://businessdepot.us/situs-judi-slot-gacor-maxwin/ http://officecomm-setup.com/situs-judi-slot-gacor-gampang-menang/ http://congresoalimentos2017.vetcan.org/situs-slot-terbaik-dan-terpercaya/ https://borzsonysuli.edu.hu/situs-slot-gacor-maxwin/ https://mezohegyes-szakkepzes.edu.hu/situs-judi-slot-gacor-hari-ini/