„Megszűnt a mérföldekre hangzó ágyúdörgés, a gépfegyverek és puskák ropogása, a lovascsapatok látványosságszámba menő bravuros rohamainak robogása s nem hallatszik már a harsogó trombitaszó. A csapatok megtették kötelességüket. A vörösek megverték a kékeket, néhol a kékek is a vöröseket s aztán elszállították őket, kit erre, kit arra, a rendes állomásaikra. Mezőhegyes vidékén mostmár minden csendes. Szóval: az idei nagy harczi játéknak vége; katonai kifejezéssel szólva: lefujták.

A nagygyakorlat a melyen mint tábori csendőrök s másként is, sokan résztvettek bajtársaink közül, a kiadott hadparancs szerint, igen jól sikerült. A hideg őszi szelek s a folyamatos esőzés nem lohasztotta a csapatok harczi kedvét, igen jó kondiczióban s a kitűzött időre, úgyszólván fennakadás nélkül teljesítették a felvonulásokat, támadásokat és védekezéseket, pedig valóságos sártenger volt az egész vidék.

Kitettek magukért a repülőgép-osztály tagjai is. A felderítő szolgálat legnehezebb részét, hol egyedül, hol kettesben ülve a bizonytalan légi járművön, ők látták el, még pedig a legkitűnőbb eredménynyel. Sőt a küldöncz-szolgálatból is alaposan kivették a részöket, a fontosabb parancsok és jelentések fennakadás nélküli továbbításával. S ami az egészben legszebb: a motorok mindig jól működtek, a gépeknek baja nem lett és egyetlen lezuhanás nem történt az egész idő alatt. A nagygyakorlatok területének lakossága a sok mindenféle látottak és tapasztaltak között bizonyára őket: a levegő merész harczosait fogja emlegetni.”