A vasdiplomás Szabó Barnát ünnepelte a Ménesbirtok iskolája a pedagógusnapon

Végre beválthattuk ígéretünket, amit a járvány idején tettünk munkatársainknak. Most, hogy enyhültek a korlátozások, ismét együtt, méltóképpen ünnepelhettük meg a pedagógusnapot. 2021. június 14-én iskolánk hagyományos rendezvényén az intézmény alkalmazotti közössége mellett a duális képzési partner gyakorlati oktatói, valamint a nyugdíjas kollégáink is részt vettek.

 

A program az iskola székhelyén kezdődött, ahol Kovács Norbert úrral, a Fenntartó Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. vezérigazgatójával közösen fogadtuk a pedagógusokat. Vezérigazgató Úr köszöntőjében kiemelte, hogy a most megvalósuló és a következő években folytatódó beruházások méltó környezetet teremtenek a 110 éves mezőhegyesi szakképzés számára. A gyerekek és az oktatók európai színvonalú épületállományt, gépeket, eszközöket vehetnek használatba.

A Ménesbirtok a jövőben is elkötelezett a szakképzés egyre szélesebb körű támogatásában, az oktatás és a termelés még szorosabb és hatékonyabb együttműködése által. A lehetőséghez és a kivételes adottságokhoz felelősség is társul, hiszen nagyon magasak lesznek az elvárások mind az itt tanuló diákok, mind pedig a pedagógusok irányában, ahogyan magas elvárásaink vannak a termelésben dolgozó munkatársainkkal szemben is – hívta fel a figyelmet a vezérigazgató.

 

Délelőtt közösen jártuk be a székhelyen folyamatban lévő beruházások helyszíneit. Megtekintettük a hamarosan átadásra kerülő főépületet, az átépítés alatt álló tanári épületet, az iskolavezetés beszámolt az építkezések további menetéről, ütemezéséről, a tervekről. A bejárás célja az volt, hogy kollégáink és nyugdíjas munkatársaink betekintést nyerhessenek a fejlesztésekbe, és hogy megkérdezzük véleményüket, javaslataikat az intézmény jövőképéről.

 

A bejárást követően a Fekete-tónál a hagyományos pedagógusnapi ebédre, a jutalmak átadására és nyugdíjas találkozóra került sor. Az igazgatói méltatást ezúttal is prezentáció kísérte, amelyben a jutalmazott kollégákról készült életképek szerepeltek.

 

Igazgatói dicséretben részesültek: Császár Emese éjszakai gyermekfelügyelő; Fekete Adrienn szakmai igazgatóhelyettes; Molnár Nikoletta magyar nyelv és irodalom szakos tanár, Sándor Zoltánné matematika szakos tanár, mesterpedagógus; Szabó Anna Mária csoportvezető nevelőtanár; Deák Ferenc szakoktató; Törőcsik Tibor szakmai elméleti oktató, valamint Varga Tibor Krisztián angol nyelv és irodalom szakos tanár. A duális képzési partner gyakorlati oktatói közül Perei Gábort részesítettük elismerésben, aki a gyakorlati oktatásban végzett magas színvonalú munkája mellett a tanulókat felkészítette a Lovász Szakma Kiváló Tanulója Versenyre is.

 

Fehér János, Karancsi Miklós, Popon Csaba, Pribelszki János és Tar Balázs a Ménesbirtok központi gépjavító állomásán a tanműhely kialakításában és berendezésében vállaltak fő szerepet, sokoldalú tevékenységük kiterjedt a székhely kiürítésére, a gyakorló területen végzett precíz munkaműveletekre, sőt egyes mezőgazdasági gépek, munkaeszközök átalakítására is.

 

Asztalos Imre szakmai elméleti oktató lelkiismeretes és segítőkész munkájáért, a szakmai munkaközösség vezetőjeként végzett sokoldalú tevékenységéért, 30 éves munkaviszonya tiszteletére évfordulós jutalomban részesült. A folyamatosan megújulni képes, fiatalos, a tanulók felé mindig tisztelettel forduló oktató azt kívánta a fiatalabb kollégáknak, éljék meg Ők is a pályán ezt a kerek jubileumot.

 

2021 áprilisában nyugdíjba vonult Dékány Sándor kollégiumi nevelőtanár, csoportvezető, aki éveken át a kollégiumi munkaközösség vezetője is volt egy személyben. Vezető szerepe volt a kollégium és az iskola sportéletének szervezésében, számos csoportfoglalkozás, szakkör fűződik a nevéhez, de úttörő szerepe volt a mezőhegyesi kertészképzés megszervezésében is. Gondot fordított az iskolai és a kollégiumi rendezvények dokumentálására, videófelvételek, fotók százait készítette. Az intézmény érdekében kifejtett magas szintű szakmai munkájáért a Kozma Patkó intézményi kitüntetésben részesült, áldozatos munkáját az intézmény nevében egy értékes karórával köszöntük meg.

 

Szabó Barna nyugalmazott pedagógust, kollégiumvezetőt 65 éve szerzett középiskolai testnevelő tanári oklevele tiszteletére, vasdiplomája átvétele alkalmából köszöntöttük. Neki köszönhető, hogy a tanulóotthonból igazi kollégium lett, ahol egyszerre 140 tanuló elhelyezéséről is gondoskodott.

Sokszor utazott a Munkaügyi Minisztériumba, ahol addig kilincselt – akár a kilincseket megcsörgetve is –, amíg elérte a célját. Így cserélték a régi lószőr matracokat szivacsmatracokra, így alakíthatták át a régi kultúrszobát tornateremmé. 1956-ban kezdett tanítani az intézményben, testnevelő tanári pályájához számos versenyeredmény fűződik.

A mi időnkben mi megtettünk mindent az iskola, az itt tanuló gyerekek érdekében, ahogy most Ti is teszitek. A mostani fejlesztések, építkezések lehetőséget adnak, ha összefogtok, és mindenki egy irányba húzza a szekeret, akkor biztos vagyok benne, hogy egy nagy és híres intézmény lesz a mezőhegyesi – mondta Szabó Barna.

Kívánunk a vasdiplomás Szabó Barnának hosszú, boldog nyugdíjas éveket, és ahogyan öt éve a gyémántdiplomáját, úgy öt év múlva rubindiplomáját is szeretnénk ebben a körben átadni Neki!

 

 

Tarkó Gábor

igazgató

 

 

Fotó: Benkő Anita iskolatitkár, Szabó Anna Mária nevelőtanár, Tarkó Gábor igazgató

 

További cikkek

boritokep_advent2024_resize

Advent 2024

A Mezőhegyesi Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium 2024 decemberében is számos rendezvénnyel próbálta emlékezetessé tenni az adventi időszakot.
Tovább olvasom
NAK-Palyaorientacios-Nap-2024-1
,

NAK Pályaorientációs Nap 2024

2024. október 16-án, szerdán 08.00 és 14.00 óra között minden érdeklődőt szeretettel várunk a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és iskolánk hagyományos pályaorientációs rendezvényén!
Tovább olvasom
Tanévnyitó ünnepség 2024_borító

„…hogy rend van-e a saját világunkban, az elsősorban tőlünk függ”

Szeptember 2-án korunk igényeinek megfelelő, gyorsan fejlődő világunk elvárásaihoz és hagyományainkhoz egyaránt igazodó gondolatok hangzottak el.
Tovább olvasom